GDP Learning

Ezt a programot 2009 folyamán készítettem egy a családjával külföldre költözött barátom kérésére, aki életvitelszerű külföldi tartózkodásuk ellenére is fontosnak érzi, hogy gyerekei részesüljenek az otthonukhoz kötődő tantárgyak oktatásában is. Az ezen céljai támogatásához született programhoz egy megfelelő digitális tollat csatlakoztatva, korlátozottan ugyan, de lehetőség van távoktatás keretein belül (a népszerű Skypeot is felhasználva) többek között a magyar nyelv írás-olvasás szintű elsajátítására.

A megoldás előnye, hogy míg a hagyományos tollak csak a papíron hagynak nyomot, így az oktató csak időigényes és kényelmetlen megoldások (fényképezés, szkennelés, stb.) segítségével tudja ellenőrizni a diák munkáját, addig ezzel a megoldással a papír és a monitor tartalma folyamatosan (egyirányú) szinkronban van.

Mivel az alkalmazás használható toll nélkül is, a visszirányú (oktatói) korrekciók hagyományos egér segítségével is végrehajthatóak, melyet a diák a monitoron keresztül könnyedén megismerhet és megvitathat az oktatójával, majd igény szerint elmenthet vagy kinyomtathat.

A fejlesztéshez az ODYS Digital Graphic Pen elnevezésű elektronikus toll két példányát használtuk. Egyedüli problémaként a képernyőre betöltött és kinyomtatott feladatlapok közti elcsúszások jelentkeztek, melynek ellenére megfelelően használható alkalmazás született.

A letölthető verzióval korlátozott ideig van lehetőség az alkalmazás kipróbálására, melyet követően egy jelképes összeg ellenében azt regisztrálni szükséges.

 

Készült Nyelv Jogállás
.NET C# Magyar Próba verzió (letöltés)

 


Kattints a többi képért!