BlackBerry DevAlpha B

Egy korábbi bejegyzésemben már foglalkoztam BlackBerryvel, azaz akkori nevén még Research In Motion-nel egy PlayBook-os promóció kapcsán. Időközben folytatódott a történet és kollégákkal közösen sikerült szerezni pár BlackBerry Dev Alpha B telefont. Erről nagyon tömören annyit érdemes tudni, hogy a BlackBerry Z10-esének a fejlesztői változata (az eltérő külső ne tévesszen meg senkit, a Dev Alpha B és a Z10 közt csak egy a "Dev Alpha B" feliratot tartalmazó extra keret elem a különbség; igaz, ettől némileg "téglásodik" az eszköz).

Míg az előző akciónál PlayBook alkalmazás írása volt a cél, a mostanin már a BlackBerry új 10-es verziószámot viselő operációs rendszerére kellett tetszőleges módon fejleszteni. Az operációs rendszernek ezen verziója a BlackBerry Z10 és BlackBerry Q10 telefonokon volt várható, így triviálisan ezekre a készülékekre kellett fejleszteni. Ebből mi a Z10-et választottunk.

Ennek egy teljesen egyszerű. szubjektív oka volt: a Q10 QWERTY billentyűzettel rendelkezik, szemben a Z10 teljes touchscreenjével, a PlayBook után pedig nekünk az utóbbi volt szimpatikusabb.

Az előzőekhez képest most nem osztogatták olyan bőkezűen (sehogysem osztogatták) az eszközöket, így egy gyors regisztráció után csak az emulátorral indulhatott a küzdelem. Küzdelem volt, mert ahogy az a PlayBook esetében is volt, természetesen itt is lassan indult és sok esetben másképp is viselkedett mint a valós eszközökön. A legjellemzőbb amivel találkoztunk az erőforrások (például képek) kezelésekor jelentkezett: az, hogy emulátoron futott, még messze nem jelentette azt, hogy egy Dev Alpha-n is fog. Ebből természetesen sok probléma is adódott a határidők kapcsán. A problémák közt említhetném még azt is, hogy a BlackBerry AppWorld (azóta már BlackBerry World) moderátorai igen csak lassan ellenőrizték és hagyták jóvá az alkalmazásokat, ráadásul sokszor mindezt igencsak megkérdőjelezhető módon tették: volt mikor problémájuk volt egy dizájn elemmel, de volt mikor nem és még sorolhatnám a hasonlókat.

blackberyDevAlphaB

A telefonról egyébként túlnyomórészt csak jókat tudok mondani. Strapabíró, masszív házzal, NFC-vel, b/g/n-es WIFI-vel, bluetooth-al, HDMI-vel, USB-vel, microSD-vel még bővíthető 16GB tároló kapacitással, két magos processzorral, 2GB RAM-al (Dev Alpha B esetén csak 1GB) és még sorolhatnám mikkel rendelkezik a telefon a nagy felbontású érintőképernyője mellett.

A hardver részletes ismertetése helyett azonban most inkább ugornék egy nagyot, hisz akiket érdekelnek a részletek azok úgyis megtalálják azokat itt. Szóval inkább nézzük milyen a szoftvert kapott a Z10.

A Dev Alpha B (alias a Z10 fejelsztői változata) egy igen jó készülékre sikerült, viszont sajnos van pár gyerekbetegsége is, melyeket remélhetőleg a későbbi szoftverfrisssítésekben orvosolni fognak. Ezt könnyen megtehetik, mert a készülék rendelkezik beépített frissítés lehetőséggel, amit jelen esetben szerencsére használnak is. Az a pár hónap alatt amióta nálam van a telefon, egy operációs rendszer és számos hibajavításokat tartalmazó alkalmazás frissítés érkezett a készülékre, a legutóbbi pont a napokban, így pár perce már a 10.1.0.273-as operációs rendszer fut rajta.

A telefon számos előretelepített alkalmazással érkezik, melyek közül kiemelném a DropBox-ot, a Box-ot, Facebook-ot, LinkedIn-t, Twitter-t és a Foursquare-t, de természetesen van még itt web böngésző és naptár, meg persze jegyzettelő alkalmazás is. A DropBox és Box két népszerű felhő alapú tárhely szolgáltatás, melyek beépülnek a BlackBerry fájlkezelő alkalmazásába, így az ott lévő fájlokat pont ugyanúgy kezelhetjük mintha azok a telefon saját memóriáján, vagy az SD kártyán helyezkednének el.

A hibák közt említhető ugyanakkor, hogy a Marmalade SDK-val készített alkalmazások néha a fordításkor előre rögzített tájolástól eltérően jelentek meg. Ilyenkor valamiféle torz, a fekvő és az álló pozicó közt félúton megragadt tájolással találkozhattunk. Ez persze lehetett a Marmalade SDK hibája is, lévén ugyanez a hiba megvolt már a PlayBookoknál is (persze ebből is volt ám galiba az AppWorldre töltéskor).

Épp e blogbejegyzés írása közben vettem észre, hogy a legfrissebb 10.1.0.273-as OS frissítéssel a naptár alkalmazás képessé vált kezelni az összes Google naptáramat, nem csak az elsődlegeset. Ez egy külön öröm, ugyanis már épp felírtam a "mért nem válthatok még Androidról Z10-re" listámra, illetve pár sor elejéig már meg is említettem it ezt mint negatívum, de aztán szerencsére gyorsan törölhettem is.

A telefont egyébként már a magyar boltokban is be lehet szerezni, a T-Mobilnál jelen pillanatban például domino csomagban körülbelül 170 ezer forintért, míg két évre vállalt 21 ezer forintos havidíjú előfizetés mellett "csak" 60 ezer forintba kerül a készülék. Ilyen árak mellett nem csoda, hogy egy BlackBerry Protect nevű szolgáltatás is helyet kapott az operációs rendszerben, melynek segítségével élő internetkapcsolat esetén bármikor lekérdezhető a telefon GPS pozíciója, de akár zárolhatjuk vagy törölhetjük is a telejs készüléket. Emellett már csak hab a tortán a teljes titkosítás opció, mely természetesen az esetleges SD kártya tartalmára is kiterjed.

Összességében azt gondolom egy nagyon jó felsőkategóriás telefont sikerült készítenie a BlackBerrynek és a rengeteg alkalmazáskészítésre szánt pénz is megtérülhet a jövőben. A jelenleg még hiányzó alkalmazásokat, mint amilyen például a Skype már javában fejlesztik, így bízom benne, hogy a most még hiányzó aprósáok is hamarosan elérhetőek lesznek.