java

Versike 1.0

Az elmúlt hónapok eredményeként a napokban sikeresen befejeztük öcsémmel a Versike on-line oktatóprogram 1.0 verziójának fejlesztését, mely ezentúl a versike.hu címen mindenki számára elérhető.

A Versike egy Java és Google Web Toolkit (GWT) alapokon nyugvó webalkalmazás, melynek célja az általános iskolás korosztály verstanulási nehézségeinek leküzdéséhez segítség nyújtása. Mottója: "Verstanulás, könnyen, gyorsan, pontosan"

Versike

A Versike egy Java és Google Web Toolkit (GWT) alapokon nyugvó webalkalmazás, melynek célja az általános iskolás korosztály verstanulási nehézségeinek leküzdéséhez segítség nyújtása.

Az előzmények közt szerepel egy dekstop verzió is, melyet Budai Péter (PhD hallgató, BME IIT) készített szintén Mirkné Haba Anikó ötlete alapján.

SMS arhiválás Androidról

Több évvel ezelőtt az akkori telefonom adta lehetőségek kapcsán merült fel bennem, hogy készíteni kéne egy olyan alkalmazást, ami képes a beérkezett és elküldött sms üzeneteket arhíválási célzattal tárolni és kereshetővé tenni.

Ennek megoldására született akkor egy C#-ban implementált WinForms alkalmazás, mely képes volt a Nokia PC Suite által létrehozott szöveges fájlokat egy MS SQL adatbázisba importálni, majd név, telefonszám és dátum alapján listázhatóvá tenni. Ezt követően idő hiányában létrejött egy "nyomtatási kép importáló" funkció, ami az időközben beszerzett Samsung telefonomról volt képes az üzenetek importálására. Könnyen látható, hogy egyik megoldás sem biztos, hogy igazán kényelmes, különösen az utóbbi, mely még korrekt megoldásnak sem nevezhető igazán (ellenben a célnak megfelelt, működött), ráadásul az egyre elterjedtebbé és divatosabbá is váló okostelefonok képességeit sem használja ki.

Ezt követően 2011 decemberében karácsonyi lazításként elkezdtem foglalkozni a frissen beszerzett Android operációs rendszerű telefonomhoz egy hasonló megoldáson. Bár az Android Market-ben találtam hasonló alkalmazást, különböző okokból kifolyólag mégis inkább a saját készítése mellett döntöttem.

Kígyós játék

A BME Szoftverlabor 3 tárgyának házifeladataként készítettem ezt az elég gagyi grafikával rendelkező játékot 2007. 12. 04-ére. Mivel a kódban megvalósul a modell-view-controller arhitektúra viszonylag könnyen lehet jobb megjelenést adni a játéknak.